Témakör
Sorszám
Megjelent
Kibővült
Fordította
< Denzitás >
< 57 >
2002. június
-
longint

ZetaTalk: Kigyúlás


A ki nem gyúlt lelkek elmosódottak, tudatában vannak ugyan önmaguknak mint más emberektől vagy állatoktól különálló entitások, de alapvetően kábák és szórakozottan járnak-kelnek, tátott szájjal. Mindent bevesznek, mint az első átkelés, az első túra, az első alkalom, hogy járnak egy helyen. Hacsak nem történik valami, ami képes kigyújtani egy lelket, úgymint empátia egy másikért a szorultságban, és egy választás, hogy feláldozza az én kényelmét hogy segítsen a másikon, nem történik szikragyújtás. Egy lusta élet, egy egyszerű feladatokkal szöszmötölő helységben leélve, vagy elvíve egy kora gyermekkori betegség által, nem fog kigyulladni. Nagyobb a százalékaránya a kigyújtatlan lelkeknek azokon a kontinenseken vagy helyeken, ahol az élet egy szimpla küzdelem, nem indusztrializált, nincs magas összeköttetésben más kultúrákkal. Ezért, a harmadik világbéli országokban nagyobb a kigyújtatlan lelkek százalékaránya. Ezért, vidéki területeken nagyobb a kigyújtatlan lelkek százalékaránya, mint városi területeken. Így, a hatalom korridorjain majdnem mindig idősebb lelkek vannak, mivel ez egy nagy hatású zónának van tekintve, ahol adott a magas dráma a döntésekhez.

Minthogy a Földet humanoidok lakják, a nyilvánvaló választás egy csillaggyermek-háttér számára, hogy segédkezzen a fejlődő lelkeknek a Földön, szintén a humanoid lenne. Mindamellett, a múltbeli életformák teljes skálája megtalálható. Az oka ennek az, hogy az entitás elhatározása; járatossága, múltbeli szerepei, melyeket jól játszott, erős vágya, hogy pozitív változást érjen el azok, amik meghatározói a választásoknak, hogy mely önként jelentkezőnek adjanak elsőként inkarnációs lehetőséget. Csillaggyermekeket lépten-nyomon lehet találni, de leggyakrabban ott, ahol a létező inkarnációk eldöntetlenek, vagy ahol támogatni tudnák az Átalakulást. Ezért, nem valószínű, hogy ők egy primitív faluba mennének, ahol főleg kigyújtatlan lelkek élnek. A kigyúlást nem mások okozzák, és így az egész csillaggyermeki inkarnációjuk veszendőbe menne. Ám ha egyfajta "harci övezetben" vannak, orientációs döntések és lehetőségek ütközetében, a jelenlétük nagyon is sokat változtat a helyzeten. Hogy támogassák az embereket, a földi születésű lelkeket jelentős, nagy hatású tevékenységekben, ezt elsődleges küldetésként tartják számon csillaggyermekek részére. Ezért, ők sokan vannak a hatalom és politika folyosóin világszerte, és az olyan színtereken, ahol az éhezés vagy szenvedés megsegítése a fókusz.

All rights reserved: ZetaTalk@ZetaTalk.com